Mire jutsz sötéttel?



A résztvevők listáját és a részletes eredményeket ITT találod.
Gratulálok a győzteseknek, az érmeseknek és az élőpontszámaikat gyarapítóknak!
Ne fecséreljük a szót tiszteletkörökre; a brazíliai Sakk Vb-én a magyar kislányok buktak 224 élőt.
A magyar fiúk nem hagytak élőpontot Brazíliában, ők nem képviselték hazánkat ezen a megmérettetésen.
Gaál Zsókától a magyar ifjúsági sakkozás egyik legnagyobb tehetségétől, aki a rajtlistán 244 élőponttal előzte meg a mögötte következőt és nem voltak jelen legfőbb – 1900 élőpontos - ellenfelei, a világbajnoki cím magabiztos besöprését vártuk. Bárki mástól szépen csillogna az ezüst, pláne ha az élőpont-gyarapodással járna, de Zsókától úgy, hogy még vesztett is 66 élőt ez nem csúcsteljesítmény. Tudom, hogy nehéz a fokozott elvárásnak megfelelni és nem sikerül mindig a kiemelt versenyen hozni a papírforma eredményt. Azért engedtessék meg nekem, a sakkdrukkernek, hogy a verseny toronymagas esélyesétől azt várom, hogy a dobogó legmagasabb fokára lépjen fel.
Hegedűs Luca szereplése, 158 élőpontvesztése egyértelműen hatalmas csalódás.
Tóth Lili hasonló erősségű versenyzőkkel a kevésbé költséges honi versenyeken is összemérhette volna tudását.
Úgy vélem, hogy a sakkszövetségnek azon versenyzők indulását szabad támogatni a nagyon drága, jelen esetünkben az Óperenciás tengeren túli versenyekre, akiknek van éremszerzési esélye.
Viszont akinek van éremszerzési esélye, azt bűn itthon hagyni!
Infomação dos jogadores

| Nome | Gaal Zsoka |
| Título | WCM |
| Ranking inicial | 1 |
| Elo nacional | 0 |
| Elo internacional | 1956 |
| Performance | 1568 |
| FIDE rtg +/- | -66,0 |
| Pontos | 8,5 |
| Lugar | 2 |
| Federação | HUN |
| Número nacional | 0 |
| Número FIDE | 777765 |
| Ano de nascimento | 2007 |
| Rd. | Tab. | Nº.Inic. | Nome | EloI | FED | Pts. | Res. | K | rtg+/- | |
| 1 | 1 | 29 | Ramos Aranda Aisha Libna | 1287 | BOL | 4,0 | w 1 | 40 | 3,20 | |
| 2 | 1 | 19 | WCM | Nguyen Le Cam Hien | 1394 | VIE | 7,5 | s ½ | 40 | -16,80 |
| 3 | 6 | 33 | Shivika Rohilla | 1251 | IND | 6,0 | w ½ | 40 | -16,80 | |
| 4 | 6 | 22 | Bousmaha Leila | 1364 | FRA | 6,5 | s 1 | 40 | 3,20 | |
| 5 | 4 | 25 | Brito Carrascal Isabela | 1318 | COL | 6,0 | w 1 | 40 | 3,20 | |
| 6 | 2 | 6 | WCM | Mikheeva Galina | 1596 | RUS | 7,5 | s 0 | 40 | -36,00 |
| 7 | 5 | 30 | Kaliakhmet Eldana | 1286 | KAZ | 6,0 | w 1 | 40 | 3,20 | |
| 8 | 3 | 48 | Gao Suran | 0 | USA | 5,0 | s 1 | |||
| 9 | 2 | 28 | Karimova Guldona | 1291 | UZB | 6,5 | w 1 | 40 | 3,20 | |
| 10 | 1 | 5 | WCM | Wei Yaqing | 1606 | CHN | 9,0 | w ½ | 40 | -15,60 |
| 11 | 2 | 12 | WCM | Sahithi Varshini M | 1536 | IND | 7,5 | s 1 | 40 | 3,20 |

A résztvevők listáit itt találod:
36. Nyírségi Torna, "B" csoport, U1600, Gyerek csoport.
Gratulálok a győzteseknek, az érmeseknek, az élőpontszámaikat gyarapítóknak!
A verseny helyszíne: Az egy éve felújított Continental Aréna légkondicionált versenytermei. (Az „A” csoport küzdelmei a VIP teremben zajlanak!) 4400 Nyíregyháza, Géza utca 8-16

US Masters Standing After Round 9SwissSys Standings. US MASTERS 2017: MASTERS
|
|
½ |
A résztvevők listáját, az eredményeket ITT találod.
US MASTERS CHESS CHAMPIONSHIP
Wednesday, August 23, 2017 – Sunday, August 27, 2017
Embassy Suites Hotel, 204 Centreport Dr., Greensboro, NC 27409
9-round swiss. Time control: 40/90/inc. 30; SD 30/inc. 30
GM, WGM, IM, WIM norms possible. Has been superswiss last 3 years.
Elgibility: USCF or FIDE Master title required. Juniors - USCF 2000 rating in past.
Schedule: Rd. 1: Wednesday, Aug. 23rd 7:00 p.m.
Rd. 2: Thursday, Aug. 24th 11:00 a.m.
Rd. 3: Thursday, Aug. 24th 6:00 p.m.
Rd. 4: Friday, Aug. 25th 11:00 a.m.
Rd. 5: Friday, Aug. 25th 6:00 p.m.
Rd. 6: Saturday, Aug. 26th 11:00 a.m.
Rd. 7: Saturday, Aug. 26th 6:00 p.m.
Rd. 8: Sunday, Aug. 27th 11:00 a.m.
Rd. 9: Sunday, Aug. 27th 6:00 p.m.
Byes: Invited players with conditions must play all 9 rounds to help with norms.
Three half-point byes allowed for all others (any round); request before rd. 2.
Prizes: $17,000 total; all prizes are unconditionally guaranteed
1st: $5,000, 2nd: $3,000; 3rd: $1,800; 4th: $1,100; 5th: $650; 6th: $550; 7th: $500;
8th: $450; 9th: $400; 10th: $350
Class prizes: U2400, U2300, U2200; U2100: 1st: $501; 2nd: $301
Entry fee: GM/Foreign IMs: FREE with no return of prize money for entry fee.
Others: $249 by Aug. 20th; $299 after Aug. 20th or on site. $50 discount to
N.C players. Will return full entry fee if you need to withdraw prior to round
one.
Enter: Online (http://www.carolinaschessinitiative.com) or mail fee with entry
information to: Walter High, 105 N. Crabtree Knoll, Chapel Hill, NC 27514.
Registration on site: Wednesday, Aug. 23rd: 5:00 – 6:30 p.m.
A bejegyzést Itt éred el!
A bejegyzést ITT éred el!
A bejegyzést ITT éred el!
A First Saturday honlapját a fenti képre kattintva éred el.
A bejegyzést ITT éred el
A bejegyzést ITT éred el
Mire jutsz sötéttel?

Mire jutsz világossal?
Hogyan tovább világossal?