Mire jutsz sötéttel?

A részletes eredményeket ITT találod.

Berkes Fecó a versenyben vezető harmadik kiemelttel, Fodor Tomi a rajtlistás másodikkal küzd meg a még jobb pozíciókért. Mindketten a sötét bábuk oldalán foglalnak helyet a mai VII. fordulóban.
Ami tegnap Svájcban volt, bekövetkezett mára Angliában is, azaz létrejött a magyar rangadó. Az első kiemelt és a versenyben második helyen álló Berkes Ferenc a 4. helyen kiemelt, a versenyben a 3-5. helyen álló honfitársával Fodor Tamással csap össze. A magyar párharcot nyerő GM Berkes Ferenc a holtversenyes első helyre lépett elő.


Kissé átszabta a magyar szurkolók forgatókönyvét az élet. Fecó győzelme esetén aranyérmes, ám hiába drukkoltunk a győzelméért… A cél előtt, az utolsó fordulóban elbukott az első kiemelt, de még így is felállhatott a dobogó harmadik fokára. Tomi sorsolását látva a IX. fordulóban joggal bíztunk esélyében, amit Ő abszolvált is. Élőpontszámát gyarapítva végzett az 5. helyen. Gratulálok mindkettőjüknek!
A bejegyzést Itt éred el!
A bejegyzést ITT éred el!


A bejegyzést ITT éred el!
A bejegyzést ITT éred el!
A First Saturday honlapját a fenti képre kattintva éred el.
A bejegyzést ITT éred el
A bejegyzést ITT éred el
Mire jutsz világossal?
Mire jutsz világossal?
Mire jutsz sötéttel?
Hogyan tovább sötéttel?
Mire jutsz sötéttel?
Hogyan tovább sötéttel?
Hogyan tovább világossal?
Mire jutsz világossal?