Apja Barcza József tősgyökeres debreceni családból származik, itt született 1871. október 21-én. 1897-ben szerzett tanári diplomát latin-görög szakon, tanár volt Hajdúböszörményben, Kisújszálláson, 1916-ban került vissza Debrecenbe a Református Kollégiumba. Latin nyelvből fordított (Seneca leveleit), de írt költeményeket, nyelvészeti munkákat. Rendkívüli klasszikus műveltségű ember volt, az Országos Középiskolai Tanáregyesület Debreceni Körének titkára, majd az Országos Református Tanáregyesület főjegyzője volt.  1921-ben választották a Református Főgimnázium igazgatójának. 1921. december 31-én életének 51. évében váratlanul meghalt. Temetéséről a Tiszántúli Hírlap 1922. január 4-i száma így írt: „És megindult a négy fekete ló… Barcza József temetése. Ma délután temették el a Református templomban tartott gyászistentisztelet után. A város részéről Csóka Sámuel polgármester helyettes főjegyző jelent meg. Csűrös Ferenc dr. tanácsnok a Kollégium tanári kara, Sass Béla egyetemi rektorral. Balthazár Dezső püspök mondott nagyhatású imát. A sírnál S. Szabó József tartott magas szárnyalású búcsúztatót, „ s a nehéz göröngyök hulltak a koporsóra, elföldeltek egy nagy embert, ki egész életét a magyar kulturának szentelte.” Barcza Gedeon 10 éves, mikor elveszíti apját, mély nyomot hagy benne és a család anyagi helyzete is nehezebb lesz. Apjához való kapcsolatáról így vall a Tóth Pál Péternek adott interjúban (1976. III.18.): „Már gyermekkoromban rengeteget olvastam, ezt elsősorban apámnak köszönhetem. Míg kisgyerek voltam sokat mesélt, később ő szoktatott rá, hogy minél többet olvassak és verseket tanuljak. A verstanulás nagyon fontos nevelési tényező is volt számomra, mert ez szüntette meg a dadogásomat. Elemista koromban hosszú részleteket tudtam szavalni a Toldiból. Rajongásig szerettem apámat, a könyveken keresztül rengeteg hatás ért, irodalom szeretetem tőle ered, és ez nem múlt el egész életemben… Családom mellett tanáraimnak is sokat köszönhetek. Sok liberális gondolkodású tanárom volt, akik a lelkiismereti szabadság eszméit csepegtették belém. Szertelen csapongó természetű gyerek voltam, korán kialakult bennem az ellenzékiség és a másfajta gondolkodás vágya később egyenesen vezetett Adyhoz. Nagyon szerettem Ozsváth Ödön történelemtanárunk magyarázatait, nyolcadikos koromban dr. Soós Béla tanárunkat. S Szabó József iskolai ünnepélyeken mondott beszédei lenyűgöztek. Nagy hatással volt rám Kiss Ernő városi irattáros és tanár, aki hatodikos koromtól fogva sakkra oktatott. Nem sok jel mutatott arra, hogy a sakk lesz életem meghatározó része. Csak 15 évesen ismerkedtem meg a sakkal, majd 1926-27-ben sakkoztunk a Református Kollégium Arany János szakkörében. Ezek még nem voltak rendszeres foglalkozások. Kiss Ernő 1927-től vezette a sakk-köri foglalkozásokat (heti két alkalommal) és vele sokat beszélgettem a sakkon kívül másról is. Nagyon hatott rám emberi tartása, humánuma, a sakkjáték mélyebb gondolkozását tőle tanultam meg. Hamarosan osztálybajnok lettem, de versenyzésemre csak 1928-ban került sor. 1928 január 12-én elmentem Maróczy Géza szimultánjára az Aranybikába és döntetlent értem el ellene. Ez évben már két versenyen is bemutatkoztam. A városbajnokságon 3-5. helyen, a MÁV Egyetértés versenyén 2-3. helyen végeztem. 1929-ben a városbajnokságon 3-4. hely, az országos középiskolai bajnokságon 5. helyen végzek, kiugró sikerről nem beszélhetek. 1930-ban már élre ugrok a városbajnokságon elért holtversenyes elsőséggel, Kónya Kálmánnal. Ezután sorozatban ötször nyertem meg Debrecen városbajnokságát 1931-35 között – 1932-ben és 1935-ben 100%-os teljesítménnyel! Az iskolában, gimnáziumban elismerték és támogatták sakkbeli képességeimet. Ekkor én voltam az egyetlen gimnazista Debrecenben, aki igazgatói engedéllyel tartózkodhatott bármelyik napon este 9-ig a Hungária Kávéházban, a sakk-körben… Sakksikereim nem voltak azonban olyan mértékűek, hogy „kivontak” volna a város pezsgő kulturális életéből és az iskolai sikerekből. Irodalmi érdeklődésem rendkívül erős volt, versmondásban legjobb voltam, rendszeresen szerepeltem iskolai, városi rendezvényeken. Ady Lajost – Endre öccsét – egyszer egy Ady vers elmondásával könnyekig meghatottam: „kedves öcsém, maga a legjobb Ady szavaló, akit eddig hallottam” – mondta 1942-ben. Balatonszárszón Veres Pétert meg is „ríkattam” Dsida Jenő: Csokonai sírjánál című költeményének elszavalásával. Ma már nehéz elképzelni – de abban az időben a költészetnek rendkívül nagy hatása volt az emberekre. Ünnepségeken emelkedett hangulatú hazafias szónoklatok hangzottak el, amelyek nem egyszer nemcsak a közönséget ragadták el, de a szónokot is. Emlékszem egy esetre, amikor Klebersberg Kunó kultuszminiszter a Tisza ünnepségen nem bírta végigmondani ünnepi beszédét, maga is sírva fakadt! Őt, mint sakkozót is jól ismertük, hiszen sakkszövetségi elnök is volt… Egyetemistaként benne éltem a „Kálvinista Róma” az ellenzéki Debrecen pezsgő szellemi életében. Vasárnaponként a templomok zsúfolásig megteltek, különösen azok, ahol Balthazár Dezső vagy Soós Béla prédikált, viszont volt sikere a „virágos stílusú” pap költő Baja Mihálynak is. A tanárok között kiváló előadók voltak. A magyar irodalom magántanárának, Zsigmond Ferencnek az előadásaira tódultak, még az ajtókban is álltak a hallgatók. Karácsony Sándor előadásaira is alig lehetett beférni, ő rám is nagy hatással volt. Tagja voltam a debreceni Ady társaságnak, összejövetelei olyan színvonalasak voltak hogy olyanok is eljöttek, akik szervezetileg nem voltak tagok. Számomra legnagyobb élményt Juhász Géza előadásai jelentették. Eljártam a konzervatívabb Csokonai Körbe is. Itt Oláh Gábor rendszeresen olvasott fel verseiből. Jó barátságba kerültem Gulyás Pál költővel – hogy miért volt szimpátiával irántam egyszer humorosan így indokolta: „mindketten soványak és gyomorbajosok vagyunk.” – A sokszínű irodalmi élet részei voltak ezen kívül: tiszti kaszinó, gazdakör, iparoskör, munkásotthon, ifjúsági egyesületek összejövetelei. Szinte mindenhol megfordultam, 1932-ben mikor Bajcsy-Zsilinszky a Nemzeti Radikális Pártot alakítja, ott voltam és megismerkedtem Simon Lászlóval, Újhelyi Szilárddal, Békés Istvánnal, Féja Gézával. Egyetemista koromban aktív részt vállaltam több egyesület munkájában is. Elnöke voltam az Egyetemi Körnek, és egyidejűleg az Árpád Bajtársi Egyesület vezére is voltam. Itt 1934-ben elszigetelődtem – jobboldali eszmékkel sosem azonosultam – és Soli Deo Gloria tagja lettem. A Munkásotthonba is eljártam itt munkás sakkozóknak szimultánt is tartottam, s megismerkedtem Zöld Sándorral is. Elismerem, hogy sok esetben ez a „kettős élet” nem szimpatikus de, hogy milyen „szellemi élete” volt Debrecennek had említsek egy 1933-as jellemző esetemet. Ekkor megkezdődtek az antiszemita tüntetések, és én vezetője voltam a nacionalista Bajtársi szövetségnek. Délelőttönként folytak a tüntetések és az én aláírásomat tartalmazó nyomtatványokon szórták a felhívást, hogy „zsidó üzletben ne vásárolj!” – én délutánonként nyugodtan sakkoztam dr. Barabás Bélával, Reichert Rezsővel és dr. Miklós Árminnal. Debrecen ’30-as éveinek első felének gazdag kulturális életéből ezek csak mozaikok, amelyek nagyban formálták egyéniségemet és ezt a „debreceniséget”csak itt élhettem meg. Ez 1936-ban amikor Budapestre költöztem, vált világossá számomra egészen új világba csöppentem. Néhány mondatig még az irodalomnál maradva két dolgot szeretnék elmondani. Az úgynevezett „nagyok” közül nagyon szerettem Adyt, Kosztolányit, József Attilát, tőlük sok verset megtanultam és szavaltam és a mai napig is szívesen idézem őket. Egy középiskolai élményem erősen megmaradt bennem. Szabadtéri előadáson – Kodály jelenlétében – Háry Jánosnak frenetikus sikere volt. A zárójelenet kórusánál elsírtam magam és a közönség nagy része is könnyezett. Nemcsak meghallgatás volt ez, hanem élményszerű átélés – ez nekem máig Debrecen szellemiségét jelenti…"

 

(Rövidített, szerkesztett változat Tóth Pál Péter Messiások című kötet alapján – Akadémiai Kiadó Budapest 1987.)

 

 

2011 szeptember                                                     eSzeS