Szerző: Sakk-mester  2021.06.23. 17:03 Szólj hozzá!

parizs2.jpgparis_5.jpgpar_1.png

Program:par2.jpg

 Nem érhető el leírás a fényképhez.

---

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Nehezen jött bele, ám az első versenynap után helyre rakta magát a magyar sakkfenomén: Rapport Richárd és az összesített verseny elismerést érdemlő 5-6-ik helyén végzett - A dobogó második-harmadik fokára fellépők (Nepo és VLM) nem bírtak vele, a jövő világbajnokának kikiáltott Firouzja-val is döntetlenül végzett - a korábbi világbajnoki kihívót (Caruana) megelőzte - s néhány lépésével ámulatba ejtette a sakkvilágot - Igazolta, hogy ott a helye a szűken vett elitben - Szép volt Ricsi! Gratulálok!. 

A második napon a magyar fiú mindhárom játszmája eldöntetlenül végződött - A hat játszmából Ricsi négyszer vezette a fekete sereget - két vereségét is ezzel a színnel szenvedte el - Reméljük a harmadik versenynapon győztesként is láthatjuk ranglista-vezetőnket. 

Nem úgy sikerült a Rapport start, ahogy a magyar sakkdrukkerek várták - tudjuk, hogy itt az eleit között kell eligazodni, mégis csalódás az első verseny nap - bízzunk benne, hogy Ricsiben is felizzik a tűz és ma megörvendeztet bennünket - Azzal ne foglalkozzunk, hogy valamelyik szőrös-kezű-pénzéhes rátette a mancsát az élő-közvetítésre, így nem láthatjuk a versenyzőket játék közben - orosz sakkbarátaink ingyenesen segítenek eligazodni a partik rejtelmeiben.

Szép kis mezőny jött össze - Reméljük a mi sztárunk: Rapport Richárd számára már nincs akadály és részt vehet a versenyen -  figyelhetjük, csodálhatjuk játékát - Itt lesz a félig-meddig visszavonult Kramnyik, a világbajnok kihívója: Nepo - A három amerikai muskétás: So, Caruana és Aronyan, a hazaiak menője: MVL, az azerbajdzsáni, egykoron 2800 élőpont feletti: Radzsabov, utoljára hagytam, de nem utolsó a sztársorban: az iráni születésű ifjú sakkmágus: Firouzja, a francia Bacro és az orosz Svidler zárja a sort.

Szerző: Sakk-mester  2021.06.23. 15:48 Szólj hozzá!

1fg2_35.jpgmame.jpgdeac.jpeg12345.jpg

A verseny győztese: Mamedyarov Shakhriyar 6 pont, a második helyen hárman osztoznak: Aronyan, Griscsuk és So - öt-öt pontot szereztek.

 

 Ma eldől, kik végeznek a dobogón, ki lesz a verseny ura - Mamegyarov ki más?! Valószínű, hogy egy gyors döntetlennel bebiztosítja versenygyőzelmét - Ám a dobogóra, annak kiadó két helyére, a gazdag-házba kerülésre (ne feledjük: 325 000 dollár súlyozott szétosztása a tét!) öten ácsingóznak - Az ezüstérem megszerzésére So-nak a legnagyobb az esélye, neki Lupulescut kell legyűrni, míg Giri-Griscsukkal, Aronyan-Radzsbovval küzd meg a bronzért - Ekként vélekedek én - hogy mi lesz? - Ma délután megtudjuk! Jó drukkolást!.

A harminchatodik évében járó, egykoron 2800 élőpont fölötti és világranglista második, azerbajdzsáni nagymester: Shakhriyar Mamedyarov egy pont előnnyel áll a mezőny élén kettő fordulóval a verseny vége előtt - Ma Giri(½) ellen világossal, holnap MVL-lel sötéttel mérkőzik meg.

 Meglepetés született a verseny második fordulójában - A Rapport helyébe beugró, már a Giri elleni döntetlen partijában is villogó fiatal (huszadik évében járó) céltudatos román nagymester: Deac legyőzte a versenygyőzelemre is esélyes francia kiválóságot: VLM-et, így a világbajnok egykori kihívójával: Caruanaval holtversenyben a mezőny élén áll. 

Mi, magyar sakkdrukkerek mégsem örülhetünk! - Sajnos az utolsó pillanatban bekövetkezett betegség miatt GM Richard Rapport visszalépett a romániai Bukarestben megrendezett GCT Superbet Classic-ból - Helyét a Románia második  számú sakkozója: GM Bogdan-Daniel Deac veszi át.

Mi, magyar sakkdrukkerek nagyon vártuk már, hogy első számú sakkozónk, a 25 éves,  2763 élőpontos, világranglista tizenegyedik Rapport Richárd újra játsszon a sakkvilág elitjének versenyén, hogy itt csodálhassuk ötletes, szellemes játékát és szoríthassunk érte - Hajrá, Ricsi!.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Meglepetés született a verseny második fordulójában - A Rapport helyébe beugró, már a Giri elleni döntetlen partijában is villogó fiatal (huszadik évében járó) céltudatos román nagymester: Deac legyőzte a versenygyőzelemre is esélyes francia kiválóságot: VLM-et, így a világbajnok egykori kihívójával: Caruanaval holtversenyben a mezőny élén áll. 

Registered Chess Players

  1. Fabiano Caruana
  2. Levon Aronian
  3. Anish giri
  4. Alexander Grischuk
  5. Wesley So
  6. Shakhriyar Mamedyarov
  7. Teimour Radjabov
  8. Maxime Vachier-Lagrave
  9. Richard Rapport
  10. Constantin Lupulescu

 

 2021 Grand Chess Tour 

Superbet Chess Classic RomaniaJune 3 - 15, 2021, Bucharest, Romania

Paris Rapid & Blitz: June 16 - 23, 2021, Paris, France

Croatia Rapid & Blitz: July 5 - 12, 2021, Zagreb, Croatia

St Louis Rapid & Blitz: August 9 - 16, 2021, St. Louis, Missouri USA

Sinquefield Cup: August 16 – 28, 2021, St. Louis, Missouri USA

--------

Szerző: Sakk-mester  2021.06.14. 22:38 Szólj hozzá!

gukesh3.jpg
1ab_8.jpg

 

 

 

 

 

 

A Gelfand Challenge egy 20 fős gyors körmérkőzés, amelyet a chess24-en rendeznek június 10-12 között -  A 100 000 dolláros Julius Baer Challengers sakktúra öt versenyének második állomása, ahol két, fiatal játékosból álló csapat vesz részt Vladimir Kramnik és Judit Polgar kapitányságával. Az egyéni győztes 3000 dollárt keres, valamint helyet kap a 1,5 millió dolláros Meltwater Bajnokok Sakkverseny következő eseményén: június 26-ától - Az időellenőrzés 10 perc a játszmára és lépésenként 5 másodperc - A túra végeztével a több pontszámot elért csapat ellátogat a sakk-világbajnokság dubaji mérkőzésére.

 

 

 

 

Szerző: Sakk-mester  2021.06.13. 12:19 Szólj hozzá!

1ab_7.jpg

A RÉSZTVEVŐK LISTÁJÁT ÉS A RÉSZLETES EREDMÉNYEKET ITT TALÁLOD:

A-csoport, B-csoport, C-csoport

 

Final Ranking A-csoport  after 9 Rounds

Rk. SNo   Name FED Rtg Pts.  TB1   TB2   TB3  Rp w-we K rtg+/-
1 1
GM Mihok Oliver HUN 2515 7,0 43,0 35,0 2409 2384 -0,78 20 -15,6
2 3
FM Szilagyi Zsolt HUN 2331 6,0 49,0 36,0 2367 2367 0,55 20 11,0
3 23
FM Leszko Bence HUN 1963 6,0 48,5 30,0 2338 2357 3,63 20 72,6
4 5
FM Papp Levente HUN 2295 6,0 48,0 32,5 2348 2348 0,69 20 13,8
5 11
FM Vanczak Tamas HUN 2178 6,0 48,0 31,5 2364 2364 2,16 20 43,2
6 4
IM Varga Peter HUN 2295 6,0 44,5 30,5 2323 2323 0,36 20 7,2
7 7
IM Kiss Pal HUN 2231 5,5 47,0 28,5 2241 2241 0,17 20 3,4
8 2
GM Korpa Bence HUN 2433 5,5 38,5 24,5 2238 2233 -1,85 20 -37,0
9 14
Pribelszky Bence HUN 2121 5,0 41,5 26,0 2207 2207 1,00 20 20,0
10 20
FM Fekete Albert HUN 2029 5,0 34,0 19,5 2168 2168 1,65 20 33,0
11 8
FM Deak Sandor HUN 2228 4,5 39,5 22,5 2130 2130 -1,13 20 -22,6
12 9
IM Meszaros Andras HUN 2199 4,5 37,5 23,0 2141 2141 -0,68 20 -13,6
13 21
Barabas Tibor HUN 2021 4,5 28,0 16,5 2091 2091 0,68 20 13,6
14 15
Kovacs Apollon HUN 2107 4,0 44,5 24,5 2182 2182 0,83 20 16,6
15 16
FM Pasti Aron HUN 2105 4,0 43,5 21,0 2196 2197 0,93 20 18,6
16 19
Vodila Martin Botond HUN 2044 4,0 40,0 18,0 2092 2092 0,31 20 6,2
17 6
FM Becskei Zoltan HUN 2274 4,0 38,5 22,0 2150 2150 -1,39 20 -27,8
18 13
WIM Juhasz Barbara HUN 2122 4,0 38,0 17,0 2069 2069 -0,70 20 -14,0
19 10
FM Laszlo Janos HUN 2179 3,5 35,5 18,5 2079 2079 -1,32 20 -26,4
20 18
FM Juhasz Bela HUN 2045 3,0 40,5 17,0 2123 2137 0,39 20 7,8
21 22
Majoros Rozsa Evelin HUN 1984 3,0 35,0 17,0 1988 1994 -0,09 20 -1,8
22 12
Paal Attila HUN 2146 2,5 34,5 15,0 1973 1973 -2,18 20 -43,6
23 17
FM Orso Janos HUN 2093 1,5 34,0 8,0 1675 1675 -3,23 20 -64,6

 

-------------

Final B-csoport Ranking after 9 Rounds

Rk. SNo   Name FED Rtg Pts.  TB1   TB2   TB3  Rp w-we K rtg+/-
1 4
Pasztor Lorant HUN 1928 6,5 48,5 29,0 1934 1934 0,11 20 2,2
2 29
Muranyi Peter HUN 1746 6,5 47,0 35,0 1994 1994 3,00 20 60,0
3 15
Varga Marcell HUN 1824 6,5 46,5 36,5 1990 1990 1,99 20 39,8
4 34
Fekete Agnes HUN 1689 6,5 45,5 30,0 2028 2028 3,99 20 79,8
5 13
Mako Zoltan HUN 1846 6,5 45,0 29,5 1976 1976 1,56 20 31,2
6 22
Farkas Otto Jr. HUN 1760 6,0 53,0 36,0 1964 1964 2,43 20 48,6

 

--------------

Final Ranking C-csoport after 9 Rounds

Rk. SNo   Name FED Rtg Pts.  TB1   TB2   TB3  Rp w-we K rtg+/-
1 11
Turcsanyi Vince Gergo HUN 1589 8,0 51,5 40,5 1729 1724 1,30 20 26,0
2 14
Herczeg Marcell HUN 1518 7,5 52,5 39,0 1693 1693 1,93 20 38,6
3 49
Nagy Bettina HUN 1206 7,0 49,5 35,0 1742 1768 5,64 20 112,8
4 2
Adam Zoltan HUN 1681 7,0 49,0 32,5 1614 1592 -0,48 20 -9,6
5 20
Gorombei Balint HUN 1502 7,0 48,5 35,0 1498 1485 0,04 20 0,8
6 35
Ujpal Balint HUN 1355 6,5 50,5 35,5 1655 1623 3,12 20 62,4

 

 

Versenyigazgató:
Gurály László (+36703307688)
B-A-Z Megyei Sakkszövetség elnöke
Főbíró:
Kristóf Péter, nemzetközi versenybíró
Bírói kar:
Galkó Tibor, országos versenybíró
Balogh Imre, országos versenybíró
Nevezési díj:
A nevezési díj tartalmas meleg ebédet is magában foglal. Bográcsos babgulyás, kemencében sült kovászos
kenyérrel és lekváros fánk. Kísérők, szülők, edzők számára ebédet előzetes egyeztetés után 1500 Ft-ért tudunk
biztosítani. Az igényeket kérjük a nevezési lapon feltüntetni!
A Csoport: 4 000 Ft, B Csoport: 3 500 Ft, C Csoport: 3 000 Ft
Nevezési határidő: 2021. június 8.

Lebonyolítás
9 fordulós egyéni svájci rendszer, játékidő fejenként 10 perc + lépésenként 5 másodperc bónuszidő, a FIDE rapid
versenyszabályai szerint. Számítógépes párosítás (Swiss Manager).
Résztvevők és csoportok:
„A” csoport: 1900 Élő-pont felett. Nemzetközi rapid értékszám szerző verseny. Érvényes versenyengedély, vagy
FRD szükséges. Ifjúsági és felnőtt versenyzők egyaránt indulhatnak.
„B” csoport: 1600-2000 Élő-pont. Nemzetközi rapid értékszám szerző verseny. Érvényes versenyengedély,
vagy FRD szükséges. Ifjúsági és felnőtt versenyzők egyaránt indulhatnak.
„C” csoport: 1700 Élő-pont és alatta. Nemzetközi rapid értékszám szerző verseny. Érvényes versenyengedély,
vagy FRD szükséges. Ifjúsági és felnőtt versenyzők egyaránt indulhatnak.
A rapid és standard Élő-pont egyikével sem rendelkező versenyzők csak a „C” csoportban indulhatnak!

 

Díjazás
„A” csoport (legalább 60 fő induló esetén garantált):
1. 45 000 Ft + kupa, érem, oklevél
2. 30 000 Ft + érem, oklevél
3. 22 000 Ft + érem, oklevél
4. 18 000 Ft + oklevél
5. 15 000 Ft + oklevél
Különdíjak 5 000Ft (kategóriánként min. 5 fő esetén): legjobb 2100 alatti, ifi, szenior, női játékos.
„B” csoport (legalább 60 fő induló esetén garantált):
1. 25 000 Ft + kupa, érem, oklevél
2. 17 000 Ft + érem, oklevél
3. 14 000 Ft + érem, oklevél
4. 12 000 Ft + oklevél
5. 10 000 Ft + oklevél

Különdíjak 4 000Ft (kategóriánként min. 5 fő esetén): legjobb 1800 alatti, ifi, szenior, női játékos.
„C” csoport (legalább 60 fő induló esetén garantált):
1. 18 000 Ft + kupa, érem, oklevél
2. 14 000 Ft + érem, oklevél
3. 10 000 Ft + érem, oklevél
4. 8 000 Ft + oklevél
5. 6 000 Ft + oklevél
Különdíjak 3 000Ft (kategóriánként min. 5 fő esetén): legjobb 1500 alatti, ifi, szenior, női játékos
A díjak nettóban értendőek, megosztásra nem kerülnek, díjhalmozás nincs!

Szerző: Sakk-mester  2021.06.13. 04:34 Szólj hozzá!

 praga3_2.jpg

 

A résztvevők listáját és a részletes eredményeket ITT találod

 

Rank after Round 0

Rk. SNo   Name sex FED Rtg Pts.  TB1   TB2   TB3  K rtg+/-
1 1
GM Duda Jan-Krzysztof POL 2729 0,0 0,0 0,00 0 10 0,0
2 2
GM Van Foreest Jorden NED 2701 0,0 0,0 0,00 0 10 0,0
3 3
GM Navara David CZE 2697 0,0 0,0 0,00 0 10 0,0
4 4
GM Wojtaszek Radoslaw POL 2687 0,0 0,0 0,00 0 10 0,0
5 5
GM Shankland Sam USA 2691 0,0 0,0 0,00 0 10 0,0
6 6
GM Grandelius Nils SWE 2670 0,0 0,0 0,00 0 10 0,0
7 7
GM Abasov Nijat AZE 2665 0,0 0,0 0,00 0 10 0,0
8 8
GM Nguyen Thai Dai Van CZE 2577 0,0 0,0 0,00 0 10 0,0

 

Playing schedule

Round Date Time
1 2021/06/14 15:00
2 2021/06/15 15:00
3 2021/06/16 09:00
4 2021/06/16 15:00
5 2021/06/17 15:00
6 2021/06/18 09:00
7 2021/06/18 15:00
8 2021/06/19 15:00
9 2021/06/20 10:00

 

-----------

 

 

Szerző: Sakk-mester  2021.06.13. 03:34 Szólj hozzá!

abdumalik_2jpg.jpggibr2.jpg1kumbodi2_18.jpggibrl2_1.jpg20210521-fide-women-.jpggibrl_6.jpgLehet, hogy egy kép erről: 3 ember és , szöveg, amely így szól: „Women's GRAND PRIX NIGEL SHORT COMMENTARY TEAM WGP2019.FIDE.COM VESELIN TOPALO FIONA STEIL-ANTONI ANTONI”womens.jpggibrl_4.jpggabor_mariya_1.jpg1fg2_26.jpg

 

 

 

 

 

 

Miután véget ért a sakkgladiátorok onlájn versengése és az európai onlájn kvalifikációs verseny is, maradt nekünk, drukkereknek  a sakkamazonok gibraltári csatározása, mely nem kis meglepetést - de inkább a szenzáció kifejezés lenne ide illőbb - tartogatott a sakkdrukkerek számára - Történt ugyanis, hogy a rajtlista hetedik kazahsztáni lány: Zhansaya Abdumalik kilenc forduló során szerzett 7,5 pontjával férfi nagymesteri normát teljesített a hölgyek gibraltári FIDE nagydíján és 2 pont fórral vezeti a mezőnyt - a versenyből hátralévő két fordulóban találkozik az első és a harmadik kiemelttel - Kérdés, hogy az élőpontszámban "előkelőbb" hölgyek képesek lesznek-e megállítani a kazahsztáni lány "ámokfutását"? Érdemes betérni a virtuális versenyterembe a hátralévő fordulókban.photo

 

 A versenyben némi meglepetésre a kazahsztáni Zhansaya Abdumalik vezet nyolc forduló során elért 6,5 ponttal - A 2000-ben született hölgy 10 évesen női mesteri, 11 évesen női nemzetközi-mesteri, 14 évesen női nagymesteri címet szerzett - egy ponttal lemaradva követi őt: Mariya Muzychuk és Gunay Mammadzada.

Örömhírrel szolgálhatok azoknak akik a szebbik nem, könnyebben(?) követhető sakklogikájának hívei - bár meg kell jegyeznem, hogy a FIDE Women's Grand Prix és a jelen verseny résztvevői már nem használják a női titulust, férfi címekben tetszelegnek: GM-ek, IM-ek  ők, így a gondolkodásuk a sakkpályán igencsak férfias - A lényeg: Ma kezdetét veszi a  sakkamazonok Gibraltári csúcstalálkozója - A blogon is élő videó és játszmaközvetítéssel követheted vetélkedésüket.

 A gibraltári FIDE női nagydíj egy 12 fős körmérkőzés, amelyet 2021. május 22. és június 2. között Gibraltáron rendeznek. Ez a 2019–2020-as FIDE női nagydíj utolsó versenye, amely két helyet biztosít a 2021-es női sakk-világbajnokjelöltek tornájára. A versenysorozat 16 játékosa a négy esemény közül háromban játszik. Gondolkodási idő: 90 perc 40 lépésre, ezt követi 30 perc a játék végéig, plusz 30 másodperc lépésenként. A nyereményalap 80 000 euró, melyből 15 000 euró és 160 Grand Prix pont illeti a nyertest. A 30. lépés előtt nem engedélyezett a remi.

A FIDE és a gibraltári női FIDE Grand Prix szervező csapata úgy döntött, hogy a versenyt későbbre ütemezi. A döntést a koronavírus-járvány gibraltári helyzetére reagálva hozták, sajnos az elmúlt hetekben jelentősen megnőtt az esetek száma. Ennek tükrében Fabian Picardo miniszterelnök január 2-án új bezárást jelentett be, amely legalább január 16-ig lesz érvényben. Sajtótájékoztatója során Picardo úr elmondta, hogy "a Covid-19 új fertőzéseinek száma a mi közösségünkben kiemelkedően magas és aggodalomra ad okot. " A játékosok és az eseményen részt vevő személyzet biztonságának és jólétének biztosítása érdekében elhatároztuk, hogy elhalasztjuk azt. A versenyt február végén rendezik, ha a körülmények megengedik.

Az összetett első helyen álló Gorjacskina páholyból követheti a verseny eredményeit - Az ő pozícióját senki sem veszélyezteti - Az összetett második Konerunak van oka az izgalomra, elméletileg hárman is elé kerülhetnek - Minden verseny egy 12 fős körmérkőzés - Az egyes Grand Prix nyereményalapja 80 000 euró (95 000 USD), 15 000 eurót és 160 Grand Prix pontot visz a győztes -   A pénzdíjon túl nagy a tétje a versenynek - A sorozat első és második helyezettje résztvevője lesz a világbajnokjelölti tornának. 

A FIDE Női Nagydíj negyedik és egyben utolsó szakaszára a Caleta Hotelben kerül sor 2021 január 17–29 között - 2021 január 24-én pihenőnap - A résztvevők a következő rajtszámokat kapták: 1 Gunay Mammadzada (AZE), 2 Sarasadat Khademalsharieh (IRI), 3 Zhansaya Abdumalik (KAZ), 4 Marija Muzychuk (UKR), 5 Nana Dzagnidze (GEO), 6 Alina Kashlinskaya (RUS), 7 Valentina Gunina (RUS), 8 Kateryna Lagno (RUS), 9 Anna Muzychuk (UKR), 10 Dinara Saduakassova (KAZ), 11 Elisabeth Paehtz (GER), 12 Antoaneta Stefanova (BUL).

 

Gibraltár ad otthont a FIDE Női Nagydíj utolsó szakaszának - A világbajnoki címért folytatott versengés egyik döntő eseményén fognak versenyezni a világ legkiválóbb hölgy sakkozói, mivel a Women Grand Prix sorozat két legjobb játékosa közvetlenül kvalifikálja magát a Világbajnok-jelölti versenyre. A 2003-óta rendszeresen megrendezett Gibraltári tornán megfordult hét női világbajnok és a visszavonulásáig női világranglista vezető Polgár Judit is.

A Caleta Hotel, amely a nagy elmék éves összejövetelének hagyományos helyszíne, elszigetelt központtá válik, hogy biztosítsa a résztvevők biztonságát és elkerülje a COVID-19-hez kapcsolódó kockázatokat. Az esemény teljes időtartama alatt a résztvevőkön és a szervező csapaton kívül nem lesz más vendég a szállodában, a versenyt a gibraltári kormány egészségügyi előírásainak betartásával és azokkal összhangban tartják.

Skolkovo, Monaco és Lausanne után nem is gondolhatnánk jobb helyszínre, mint Gibraltár, ahol a Nők Nagydíj sorozatának utolsó eseményét rendezzük. ”- mondta Arkadi Dvorkovich FIDE elnök.

The list of participants:

1

IM

Gunay Mammadzada

2443

AZE

2

IM

Irina Bulmaga

2440

ROU

3

IM

Zhansaya Abdumalik

2472

KAZ

4

GM

Mariya Muzychuk

2544

UKR

5

GM

Nana Dzagnidze

2524

GEO

6

IM

Alina Kashlinskaya

2494

RUS

7

GM

Valentina Gunina

2421

RUS

8

GM

Kateryna Lagno

2546

RUS

9

GM

Anna Muzychuk

2535

UKR

10

IM

Dinara Saduakassova

2500

KAZ

11

IM

Elisabeth Paehtz

2467

GER

12

GM

Antoaneta Stefanova

2470

BUL


FULL PAIRINGS:

Round 1 on 2021/05/22 

IM Gunay Mammadzada (2443) – GM Antoaneta Stefanova (2470)
IM Irina Bulmaga (2440) – IM Elisabeth Paehtz (2467)
IM Zhansaya Abdumalik (2472) – IM Dinara Saduakassova (2500)
GM Mariya Muzychuk (2544) – GM Anna Muzychuk (2535)
GM Nana Dzagnidze (2524) – GM Kateryna Lagno (2546)
IM Alina Kashlinskaya (2494) – GM Valentina Gunina (2421)    

Round 2 on 2021/05/23

GM Antoaneta Stefanova (2470) – GM Valentina Gunina (2421)        
GM Kateryna Lagno (2546) – IM Alina Kashlinskaya (2494)        
GM Anna Muzychuk (2535) – GM Nana Dzagnidze (2524)        
IM Dinara Saduakassova (2500) – GM Mariya Muzychuk 2544        
IM Elisabeth Paehtz (2467) – IM Zhansaya Abdumalik (2472)     
IM Gunay Mammadzada (2443) – IM Irina Bulmaga (2440)    

Round 3 on 2021/05/24

IM Irina Bulmaga (2440) – GM Antoaneta Stefanova (2470)        
IM Zhansaya Abdumalik (2472) – IM Gunay Mammadzada (2443)    
GM Mariya Muzychuk 2544 – IM Elisabeth Paehtz (2467)            
GM Nana Dzagnidze (2524) – IM Dinara Saduakassova (2500)    
IM Alina Kashlinskaya (2494) – GM Anna Muzychuk (2535)    
GM Valentina Gunina (2421) – GM Kateryna Lagno (2546)    

Round 4 on 2021/05/25

GM Antoaneta Stefanova (2470) – GM Kateryna Lagno (2546)    
GM Anna Muzychuk (2535) – GM Valentina Gunina (2421)    
IM Dinara Saduakassova (2500) – IM Alina Kashlinskaya (2494)    
IM Elisabeth Paehtz (2467) – GM Nana Dzagnidze (2524)    
IM Gunay Mammadzada (2443) – GM Mariya Muzychuk 2544    
IM Irina Bulmaga (2440) – IM Zhansaya Abdumalik (2472)

Round 5 on 2021/05/26

IM Zhansaya Abdumalik (2472) – GM Antoaneta Stefanova (2470)    
GM Mariya Muzychuk 2544 – IM Irina Bulmaga (2440)    
GM Nana Dzagnidze (2524) – IM Gunay Mammadzada (2443)    
IM Alina Kashlinskaya (2494) – IM Elisabeth Paehtz (2467)    
GM Valentina Gunina (2421) – IM Dinara Saduakassova (2500)    
GM Kateryna Lagno (2546) – GM Anna Muzychuk (2535)

Round 6 on 2021/05/27

GM Antoaneta Stefanova (2470) – GM Anna Muzychuk (2535)    
IM Dinara Saduakassova (2500) – GM Kateryna Lagno (2546)    
IM Elisabeth Paehtz (2467) – GM Valentina Gunina (2421)        
IM Gunay Mammadzada (2443) – IM Alina Kashlinskaya (2494)    
IM Irina Bulmaga (2440) – GM Nana Dzagnidze (2524)    
IM Zhansaya Abdumalik (2472) – GM Mariya Muzychuk (2544)
                                
Round 7 on 2021/05/29

GM Mariya Muzychuk 2544 – GM Antoaneta Stefanova (2470)    
GM Nana Dzagnidze (2524) – IM Zhansaya Abdumalik (2472)    
IM Alina Kashlinskaya (2494) – IM Irina Bulmaga (2440)    
GM Valentina Gunina (2421) – IM Gunay Mammadzada (2443)    
GM Kateryna Lagno (2546) – IM Elisabeth Paehtz (2467)    
GM Anna Muzychuk (2535) – IM Dinara Saduakassova (2500)    

Round 8 on 2021/05/30

GM Antoaneta Stefanova (2470) – IM Dinara Saduakassova (2500)    
IM Elisabeth Paehtz (2467) – GM Anna Muzychuk (2535)    
IM Gunay Mammadzada (2443) – GM Kateryna Lagno (2546)    
IM Irina Bulmaga (2440) – GM Valentina Gunina (2421)    
IM Zhansaya Abdumalik (2472) – IM Alina Kashlinskaya (2494)    
GM Mariya Muzychuk 2544 – GM Nana Dzagnidze (2524)

Round 9 on 2021/05/31

GM Nana Dzagnidze (2524) – GM Antoaneta Stefanova (2470)    
IM Alina Kashlinskaya (2494) – GM Mariya Muzychuk 2544        
GM Valentina Gunina (2421) – IM Zhansaya Abdumalik (2472)    
GM Kateryna Lagno (2546) – IM Irina Bulmaga (2440)    
GM Anna Muzychuk (2535) – IM Gunay Mammadzada (2443)    
IM Dinara Saduakassova (2500) – IM Elisabeth Paehtz (2467)

Round 10 on 2021/06/01

GM Antoaneta Stefanova (2470) – IM Elisabeth Paehtz (2467)    
IM Gunay Mammadzada (2443) – IM Dinara Saduakassova (2500)    
IM Irina Bulmaga (2440) – GM Anna Muzychuk (2535)    
IM Zhansaya Abdumalik (2472) – GM Kateryna Lagno (2546)    
GM Mariya Muzychuk 2544 – GM Valentina Gunina (2421)    
GM Nana Dzagnidze (2524) – IM Alina Kashlinskaya (2494)

Round 11 on 2021/06/02

IM Alina Kashlinskaya (2494) – GM Antoaneta Stefanova (2470)    
GM Valentina Gunina (2421) – GM Nana Dzagnidze (2524)    
GM Kateryna Lagno (2546) – GM Mariya Muzychuk 2544    
GM Anna Muzychuk (2535) – IM Zhansaya Abdumalik (2472)    
IM Dinara Saduakassova (2500) – IM Irina Bulmaga (2440)    
IM Elisabeth Paehtz (2467) – IM Gunay Mammadzada (2443)

 

 

 

FULL PAIRINGS:

Round 1 on 2021/01/18

IM Gunay Mammadzada (2443) – GM Antoaneta Stefanova (2466)
IM Sarasadat Khademalsharieh (2494) – IM Elisabeth Paehtz (2467)
IM Zhansaya Abdumalik (2478) – IM Dinara Saduakassova (2500)
GM Mariya Muzychuk 2544 – GM Anna Muzychuk (2535)
GM Nana Dzagnidze (2524) – GM Kateryna Lagno (2546)
IM Alina Kashlinskaya (2494) – GM Valentina Gunina (2451)    

Round 2 on 2021/01/19

GM Antoaneta Stefanova (2466) – GM Valentina Gunina (2451)        
GM Kateryna Lagno (2546) – IM Alina Kashlinskaya (2494)        
GM Anna Muzychuk (2535) – GM Nana Dzagnidze (2524)        
IM Dinara Saduakassova (2500) – GM Mariya Muzychuk 2544        
IM Elisabeth Paehtz (2467) – IM Zhansaya Abdumalik (2478)     
IM Gunay Mammadzada (2443) – IM Sarasadat Khademalsharieh (2494)    

Round 3 on 2021/01/20

IM Sarasadat Khademalsharieh (2494) – GM Antoaneta Stefanova (2466)        
IM Zhansaya Abdumalik (2478) – IM Gunay Mammadzada (2443)    
GM Mariya Muzychuk 2544 – IM Elisabeth Paehtz (2467)            
GM Nana Dzagnidze (2524) – IM Dinara Saduakassova (2500)    
IM Alina Kashlinskaya (2494) – GM Anna Muzychuk (2535)    
GM Valentina Gunina (2451) – GM Kateryna Lagno (2546)    

Round 4 on 2021/01/21

GM Antoaneta Stefanova (2466) – GM Kateryna Lagno (2546)    
GM Anna Muzychuk (2535) – GM Valentina Gunina (2451)    
IM Dinara Saduakassova (2500) – IM Alina Kashlinskaya (2494)    
IM Elisabeth Paehtz (2467) – GM Nana Dzagnidze (2524)    
IM Gunay Mammadzada (2443) – GM Mariya Muzychuk 2544    
IM Sarasadat Khademalsharieh (2494) – IM Zhansaya Abdumalik (2478)

Round 5 on 2021/01/22

IM Zhansaya Abdumalik (2478) – GM Antoaneta Stefanova (2466)    
GM Mariya Muzychuk 2544 – IM Sarasadat Khademalsharieh (2494)    
GM Nana Dzagnidze (2524) – IM Gunay Mammadzada (2443)    
IM Alina Kashlinskaya (2494) – IM Elisabeth Paehtz (2467)    
GM Valentina Gunina (2451) – IM Dinara Saduakassova (2500)    
GM Kateryna Lagno (2546) – GM Anna Muzychuk (2535)

Round 6 on 2021/01/23

GM Antoaneta Stefanova (2466) – GM Anna Muzychuk (2535)    
IM Dinara Saduakassova (2500) – GM Kateryna Lagno (2546)    
IM Elisabeth Paehtz (2467) – GM Valentina Gunina (2451)        
IM Gunay Mammadzada (2443) – IM Alina Kashlinskaya (2494)    
IM Sarasadat Khademalsharieh (2494) – GM Nana Dzagnidze (2524)    
IM Zhansaya Abdumalik (2478) – GM Mariya Muzychuk (2544)
                                
Round 7 on 2021/01/25

GM Mariya Muzychuk 2544 – GM Antoaneta Stefanova (2466)    
GM Nana Dzagnidze (2524) – IM Zhansaya Abdumalik (2478)    
IM Alina Kashlinskaya (2494) – IM Sarasadat Khademalsharieh (2494)    
GM Valentina Gunina (2451) – IM Gunay Mammadzada (2443)    
GM Kateryna Lagno (2546) – IM Elisabeth Paehtz (2467)    
GM Anna Muzychuk (2535) – IM Dinara Saduakassova (2500)    

Round 8 on 2021/01/26

GM Antoaneta Stefanova (2466) – IM Dinara Saduakassova (2500)    
IM Elisabeth Paehtz (2467) – GM Anna Muzychuk (2535)    
IM Gunay Mammadzada (2443) – GM Kateryna Lagno (2546)    
IM Sarasadat Khademalsharieh (2494) – GM Valentina Gunina (2451)    
IM Zhansaya Abdumalik (2478) – IM Alina Kashlinskaya (2494)    
GM Mariya Muzychuk 2544 – GM Nana Dzagnidze (2524)

Round 9 on 2021/01/27

GM Nana Dzagnidze (2524) – GM Antoaneta Stefanova (2466)    
IM Alina Kashlinskaya (2494) – GM Mariya Muzychuk 2544        
GM Valentina Gunina (2451) – IM Zhansaya Abdumalik (2478)    
GM Kateryna Lagno (2546) – IM Sarasadat Khademalsharieh (2494)    
GM Anna Muzychuk (2535) – IM Gunay Mammadzada (2443)    
IM Dinara Saduakassova (2500) – IM Elisabeth Paehtz (2467)

Round 10 on 2021/01/28

GM Antoaneta Stefanova (2466) – IM Elisabeth Paehtz (2467)    
IM Gunay Mammadzada (2443) – IM Dinara Saduakassova (2500)    
IM Sarasadat Khademalsharieh (2494) – GM Anna Muzychuk (2535)    
IM Zhansaya Abdumalik (2478) – GM Kateryna Lagno (2546)    
GM Mariya Muzychuk 2544 – GM Valentina Gunina (2451)    
GM Nana Dzagnidze (2524) – IM Alina Kashlinskaya (2494)

Round 11 on 2021/01/29 

IM Alina Kashlinskaya (2494) – GM Antoaneta Stefanova (2466)    
GM Valentina Gunina (2451) – GM Nana Dzagnidze (2524)    
GM Kateryna Lagno (2546) – GM Mariya Muzychuk 2544    
GM Anna Muzychuk (2535) – IM Zhansaya Abdumalik (2478)    
IM Dinara Saduakassova (2500) – IM Sarasadat Khademalsharieh (2494)    
IM Elisabeth Paehtz (2467) – IM Gunay Mammadzada (2443)

Szerző: Sakk-mester  2021.06.02. 06:36 Szólj hozzá!

progondolkodo.jpg

Szerző: Sakk-mester  2021.06.01. 01:49 Szólj hozzá!

magnus7_1.jpgwesley_1.jpgnepo8.jpgcarlsen-so.jpg1ab_6.jpg2ab_9.pngkrypto.jpgmagnus-vs--nepo-crypto-cup.jpgcrypto-cup.jpgcrypto-cup2.jpgprize-fund-crypto-cup.jpgpre-tournament-tour-standings---hd.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Véget ért a verseny, muszáj volt játszani a henyélőknek is - A bronzért és a pénzdíjért ki kellett ásni a csatabárdot Nepo-nak és Radzsa-nak - mert csak az egyikük lehetett "maharadzsa" - Tegnap Carlsen nem érezte jól magát, lehet így volt, vagy csak kifogás, de  So a verseny utolsó napján szóra, akarom mondani játékra bírta, küzdelmük az armageddon játékban ért véget Carlsen javára -  Várjuk a folytatást: a sorozat következő versenyét, melyre június 26 - július 04-e között kerül sor.

Carlsen-Radzsabovval, So - Nepo-val mérkőzik meg a döntőbejutásért - összejön-e a világbajnok és kihívója minicsatája a döntőben? 

Remek párharcokat ígér a KO szakasz első és második versenynapja :  A negyeddöntő párosítása május 26-27  Caruana-Nepomniachtchi 2-2, So-MVL 3-1, Nakamura-Carlsen 2-2 és Radjabov-Giri 2,5-1,5.

 Nagy a tétje az alapszakasz harmadik napjának - A világbajnok: Carlsen (5,5 pont) a hatodik-kilencedik helyen lebeg, a világbajnok kihívója: Nepo (4,5 pont) a tizenegyedik-tizenkettedik helyről várja a folytatást - nagy blama lenne, ha mindketten kiesnének - Az élen hárman állnak 6,5 ponttal: Radzsabov, Caruana és Nakamura - Giri és So 6-6 pontot gyűjtött - ki lép előre és ki vissza - a ma délután megmondja!. 

A versenyben az első 5 forduló után a holland Giri vezet 4 ponttal, tőle félponttal leszakadva a két amerikai: Nakamura és So, valamint a francia VLM következik - A világbajnok Carlsen egykori, valamint jelenkori kihívója: Caruana és Nepo társaságában 50%-on áll, de hármójuk közül csak egyikőjük van továbbjutást jelentő helyen - a mai (05-24) első, a verseny hatodik fordulója sorsdöntő lehet számukra: Carlsen a versenyben vezető Girivel, Caruana - Nepoval méri össze erejét. 

Mit gondol a Kedves Olvasó - ki maradhatott ki az első 13-ból? Bizony nem más, mint a magyar sakkfenomén, a világranglista 11-ik helyén álló Rapport Richárd.

 1kumbodi2_16.jpg

# FTX Crypto Cup Player FED Age Rating Rank Rapid Rating Rank Qualified by
1 Magnus Carlsen 30 2847 1 2881 1 Tour standings (1st)
2 Fabiano Caruana 28 2820 2 2773 11 Wildcard
3 Ding Liren 28 2799 3 2836 3 Wildcard
4 Ian Nepomniachtchi 30 2792 4 2778 9 Tour standings (5th)
5 Levon Aronian 38 2781 5 2778 8 Tour standings (6th)
6 Anish Giri 26 2780 6 2731 25 Tour standings (4th)
7 Alexander Grischuk 37 2776 7 2784 7 Premium vote
8 Shakhriyar Mamedyarov 36 2770 8 2761 13 Wildcard
9 Wesley So 27 2770 9 2741 21 Tour standings (2nd)
10 Teimour Radjabov 34 2765 10 2758 14 Tour standings (3rd)
11 Maxime Vachier-Lagrave 30 2760 12 2860 2 Tour standings (8th)
12 Alireza Firouzja 17 2759 13 2703 34 Wildcard
13 Hikaru Nakamura 33 2736 18 2829 4 Tour standings (7th)
14 Peter Svidler 44 2714 27 2742 20 Wildcard
15 Daniil Dubov 25 2710 28 2770 12 Wildcard
16 Alan Pichot 23 2630 142 2533 339 Premium vote

 

Average rating: 2763 
Average age: 30.4

Szerző: Sakk-mester  2021.06.01. 01:30 Szólj hozzá!

kozak_a_4.jpgA világkupára továbbjutó Kozák Ádám1ab_5.jpghybrid_banner-1-768x432.jpg2_49_5.jpg

 

Bravúrosan szerepelt Kozák Ádám a 36-ok pénzosztó rapid versenyén, ahol ötöd magával végzett a holtversenyes ötödik helyen! Szép volt Ádám! Gratulálok!

A versenynek csak a kvalifikációs szakasza ért véget - A nyáron, Szocsiban megrendezésre kerülő Világ Kupára a 12 fős magyar delegációból egyetlen egy versenyzőnk a 18 éves Kozák Ádám jutott tovább - fájó, hogy a (bő) válogatott keret e versenyen résztvevő mind az 5 tagja "itthon marad" - A kvalifikált 36 fő  svájci-rendszerben tovább versenyez a gyermeknapi jutalmakért, a minél magasabb pénzdíjak megszerzésért - A Kozák drukkerek továbbra is szoríthatnak kedvencüknek - Hajrá, Ádám! .

 

Gratulálok a 18 éves Kozák Ádámnak!  - Aki a legjobb 36 közé kerülésével kijutott a Szocsiban megrendezésre kerülő világkupára - Erdős Viktor és Bánusz Tamás az esti rájátszásban esett ki, - Berkes Ferenc és Gledura Benjámin számára már délután véget ért a verseny.

Kozák Ádám komolyan vette a felszólítást és "irányba állt" - legyőzte a rutinos román nagymestert: Parligrast - Válogatott nagymestereink nyitva hagyták a kaput - mindannyian remiztek, a holnapi forduló segíteni fogja a tisztánlátást - ekkor dől el, kik jutnak tőlünk tovább - 

Irány a legjobb 36! A jövőnyári világkupa! - A 12-ből már csak öt legény van talpon e vidéken - köztük négyen (Berkes, Gledura, Erdős, Bánusz) a válogatott keretből és a 18 éves Kozák Ádám - Ők öten kerültek be a legjobb 72 közé, Ádám játék nélkül jutott tovább - Jó hír, hogy Papp Gábor nagymester remek videó-összefoglalókat készít a fordulókról, amiket itt is megtekinthetsz. Nemcsak a továbbjutóknak, hanem a videókészítő nagymesternek is gratulálok!.

---------------

 

 

 

Final Ranking after 9 Rounds

Rk. SNo   Name sex FED Rtg Pts.  TB1   TB2   TB3   TB4 
1 1
GM Artemiev Vladislav RUS 2709 6,5 44,5 48,5 4 4
2 23
GM Indjic Aleksandar SRB 2607 6,5 42,0 45,5 4 6
3 17
GM Ponkratov Pavel RUS 2624 6,0 45,5 49,0 4 4
4 14
GM Martirosyan Haik M. ARM 2637 6,0 42,5 46,0 4 5
5 3
GM Esipenko Andrey RUS 2701 5,5 46,0 50,5 4 3
6 5
GM Matlakov Maxim RUS 2688 5,5 44,0 47,5 4 3
7 6
GM Fedoseev Vladimir RUS 2687 5,5 42,0 45,5 5 3
8 2
GM Tomashevsky Evgeny RUS 2706 5,5 39,5 43,0 5 3
9 35
GM Kozak Adam HUN 2518 5,5 32,5 34,5 5 5
10 25
GM Jobava Baadur GEO 2603 5,0 42,0 45,5 5 3
11 19
GM Alekseev Evgeny RUS 2617 5,0 41,0 44,5 5 3
12 16
GM Deac Bogdan-Daniel ROU 2627 5,0 40,5 42,5 5 3
13 29
GM Nguyen Thai Dai Van CZE 2577 5,0 39,0 42,5 5 3
14 18
GM Sargsyan Shant ARM 2618 5,0 39,0 41,0 4 2
15 11
GM Oparin Grigoriy RUS 2652 5,0 38,0 41,5 4 1
16 4
GM Predke Alexandr RUS 2690 5,0 38,0 40,0 5 1
17 13
GM Motylev Alexander RUS 2641 5,0 38,0 40,0 4 2
18 27
GM Brkic Ante CRO 2592 5,0 37,5 41,0 4 2
19 9
GM Sjugirov Sanan RUS 2663 4,5 39,5 41,5 4 4
20 24
GM Ivanisevic Ivan SRB 2606 4,5 35,5 39,0 4 4

 

 

 

 

A tucatnyi magyar versenyzőből (az első körből) nyolcan: köztük válogatottjaink, továbbléptek, négyen kiestek - Ma 13 órától követheted a verseny második körének második játszmáit és 19:00 -tól az esetleges rájátszások partijait.

A 12 fős magyar sakkregimentből 11 sakkharcosunk ül ma tábla mellé - 10-en élőpont-fölényben -beindulhat ma a magyar henger - az sem lenne meglepő ha 10 egység kerülne a táblázatba- és ha Persányi Barnának sikerülne felborítania a papírformát - merjünk nagyot álmodni addig, amíg közeleg a valóság. 

A bő magyar válogatott keretből hiányzik Lékó, Rapport és Almási, de tábla mellé ül: Berkes, Gledura, Bánusz, Erdős és Héra, az ifjak közül Kozák és Persányi méretteti meg magát - Hajrá, magyarok!

A május 16-ai állapot szerint a 268 fős mezőnyben az első ötvenben 5 magyar sakkozó található - A legelőkelőbb helyen jegyzett honfiúnk: Berkes Ferenc a 11-ik a rajtlistán.

 

 

A résztvevők listáját és a részletes eredményeket ITT találod

 

Player Overview of a federation

No. Name FideID FED Rtg
11 GM Berkes Ferenc 718572 HUN 2673
34 GM Gledura Benjamin 712779 HUN 2633
36 GM Banusz Tamas 722413 HUN 2631
48 GM Erdos Viktor 719978 HUN 2614
50 GM Hera Imre Jr. 716855 HUN 2610
86 GM Balog Imre 728446 HUN 2578
98 GM Acs Peter 708020 HUN 2565
118 GM Mihok Oliver 728012 HUN 2547
128 GM Korpa Bence 706671 HUN 2536
132 GM Kantor Gergely 751499 HUN 2527
143 GM Kozak Adam 753246 HUN 2518
244 FM Persanyi Barnabas 771279 HUN 2364

 

 

Szerző: Sakk-mester  2021.05.30. 22:58 Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása