sahovska_olimpiada_bled_2002_1.jpgA koronavírus járvány miatt létrejött új helyzet ledermesztette az embereket - ez alól a sakkvezetők sem kivételek, pedig jól tudják, hogy miben különbözik a sakk a többi sportágtól - Mégis reakciójuk azonosult más sportágak vezetőinek az elképzelésével.

"A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) bejelentette, hogy 2021-re elhalasztja a 2020 augusztus 5. és 17. között, Moszkvában és a szibériai Hanti-Manszijszkban rendezendő 44. sakkolimpiát."

A szellem mindenek felett lebeg.

Személy szerint én eddig is marhaságnak tartottam, hogy lasszóval fogott figurákat ültettek be olimpiai csapatokba, - nesze neked minőség - csak azért, hogy minél gigantikusabb sakkrendezvényről adhassanak számot a nemzetközi Sakkszövetség, a FIDE vezetői, akkor amikor más sportágakban kvalifikációs versenyeken vezetett az út az olimpiáig.

Mivel a sakk szellemi játék - szoktam mondani: nem kéz, hanem észjáték - és a lépést onlájn felületen is meglehet tenni, akkor mégis mi akadálya a 2020-as Sakkolimpia megrendezésének. 

Ez az új helyzet is mutatja, hogy az ember mennyire képtelen alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez és rámutat a "csordaszellemre", megyek a másik után, a kolompos után gondolkodás nélkül. A FIDE azonnal rácuppant a NOB álláspontjára, az olimpia időben történő elodázásra. 

Nem az ugrott be a FIDE vezérkarának, hogy hoppá, mi mások vagyunk mint a többi sportág és egyedi sajátosságunk révén adódik más megoldás.

Talán ebben a megváltozott világban, amikor az emberek szobafogságra ítélve várnak eseményekre, amikor a kard a hüvelyben, a foci a szertárban marad, ekkor lehetne igazán egy onlájn megrendezett sakkolimpiával népszerűsíteni a királyi játékot.

Nos? Akkor rajta FIDE! Tartom a markom az ötletdíjért :-)   

Szerző: Sakk-mester  2020.04.03. 11:08 Szólj hozzá!

pos199.jpgEbben az állásban sötét a jelzett lépést tette meg. Te mit léptél volna helyette? Igazold az elgondolásod.

Szerző: Sakk-mester  2020.04.03. 11:01 Szólj hozzá!

pos200.jpgSötét jelzett lépésével, futójának testével akarja csökkenteni a világos vezér erejét. Hogyan tovább ezután?

Természetes az emberi kíváncsiság, s az is, hogy nem csak a mesterek  és magasabb tudású versenyzők tesztelik tudásukat. Épp ezért lentebb görgetve a könnyebb utat járhatod.

 

 

 

 

 

 

 

Tisztjeink erejét fokozni kell, ezt már a kezdők is tudják, ám azt, hogy miként tegyük, az tudást követel. Nyissunk nekik, átlót, vonalat sort... áldozzunk tisztet, gyalogot... Világos d5 lépésével koncként veti oda gyalogját azért, hogy nyíljon futójának az átlója.

pos201.jpgAz áldozat, az ütés, a csere komoly megfontolást igényel. Hagyja-e tovább lépni sötét a d5 gyalogot, vagy üsse le? De mivel? Kínálja magát az e6 gyaloggal történő ütés, mert sötét az amúgy is védelemre szolgáló e6 gyalogját menekíti ki. Minket már megtanított arra az élet, hogy a szépnek és a jónak látszónak is lehet hibája. Mi lehet az exd5-nek? ha rájöttél: Gratulálok! Ha nem lentebb görgetve tudod meg.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az a nagy hibája, az e6xd5-nek, hogy kinyitotta az e-vonalat a világos bástyának, ami így időt spórolva, közbeiktatott lépésként, c2 bástyáját veszni hagyva, egy lépésben hatol be sötét hetedik sorára.

pos202.jpg

Amatőrök és a kezdő versenysakkozók sötét Vxc2 lépését követően vigyék tovább a partit.

Szerző: Sakk-mester  2020.04.03. 10:04 Szólj hozzá!

janos_flesch.jpg

Flesch Jánosról két dolog jut rögtön a korombelieknek eszébe: az 1960-ban felállított vakszimultán világrekordja és az olvasmányos könyvei.

Flesch János (Budapest1933szeptember 30. – Whitstable1983december 9.) magyar sakknagymester, sakkíró és sakkedző.[1]

1955–1970 között a Budapesti Vörös Meteor sakkozója volt. 1956–1966 között tízszeres magyar csapatbajnok volt. 1960. október 16-án a vakszimultánban 52 táblát vezetett, így világrekordot ért el. 1963-ban Nemzetközi Mester (IM) címet, 1980-ban pedig tiszteletbeli nagymester (GM) címet kapott.[1] Számos sakk-könyv írója volt. 1964-ben a Tel Aviv-i sakkolimpia résztvevője volt, ahol negyedik helyezett lett. 1965-ben a hamburgi Európa-bajnokságon is részt vett, ahol harmadik helyen végzett. 1967-től sakkedzőként dolgozott. 1967–1970 között az FTC Sakk Klubjának edzője volt. 1971–1983 között a Pécsi Munkás Sport Klub (PMSC) sakkozója és edzője volt. 1976-ban második lett a Dortmundi Sparkassen-sakkversenyen Oleg Romanishin mögött.

Autóbalesetben hunyt el feleségével, Tenyei Ildikóval 1983-ban Whitestable-ban.[2]

Sírja Budapesten, az Új köztemetőben található (49/VIII-1-59).

 

Művei:

 

Forrás: Wikipédia

---------------

Elkapja Velimirovicsot :

chess.com: V  98,04 S 95,89

-----------

Ismét az övére tűzi Bárczay skalpját:

chess.com: V 99,51  S 88,52

-----------

Ismét maratoni partiban gyűri le Forintost:

chess.com:  V 98,18   S 97,87

---------------

Portisch Lajos respektálja - rövid partiban remiznek:

chess.com:  V 94,95  S 83,83

--------------

Legyőzi Kavaleket az Asztalos emlékversenyen:

chess.com:   V 95,46  S 56,64

----------------

Remizik Lejnnel a Csigorin emlékversenyen:

chess.com: V 98,03  S 98,14

------------

 

 

 

Szerző: Sakk-mester  2020.04.03. 09:38 Szólj hozzá!

sakk5.jpgMivel a sakkjáték nem követeli meg a testi jelenlétet, lévén elmejáték, így semmi akadálya annak, hogy onlájn, saját szobáikban ücsörögve küzdjenek meg egymással a játszó felek. Szabó Zsolti és Papp Gábor versenyei igazolták, hogy működik a rendszer.

Nem szükséges a hagyományos gondolkodási idővel játszani a hátralévő partikat, ha a világbajnoki címről dönthetnek rapid és blitz játszmák, mégis mi akadálya lehet annak, hogy a magyar sakk-csapatbajnokság rövidített gondolkodási idejű játszmákkal érjen véget. 

A sakk megköveteli a folyamatos változáshoz való alkalmazkodást, most az Élet, az új élethelyzet kényszeríti ki a Magyar Sakkszövetség vezetőitől, hogy rugalmasak legyenek, változtassanak az eredeti kiíráson.

Úgy vélem, hogy néhány tisztességtelen sakkjátékos miatt, nem kell a tömeges csalástól tartani. Pláne nem, ha országos CSB-ről van szó. Hiszem, nem élnek majd a versenyzők a segéderők adta lehetőséggel, erkölcsi normáik meggátolják őket abban.Talán még érdekfeszítőbb játszmáknak lehetünk szemtanúi, hisz a versenyzők nem veszélyeztetik a klasszikus játékkal elért, megszerzett élőpontjaikat.

Jobb ma cselekedni, mint a végtelenségig várni. A koronavírus járvány terén nem várható gyors javulás hazánkban belátható időn belül. Nem marad más, mint a hozzá való alkalmazkodás!

Szerző: Sakk-mester  2020.04.03. 08:23 Szólj hozzá!

pos198.jpgMire jutsz  sötét Ke7 lépését követően világossal?

Ha nem vagy versenysakkozó de mégis idecsalt a diagram lentebb görgetve beszélek neked az állásról.

 

 

 

 

 

Világos a meghökkentő Bxf5 lépéssel válaszol a Ke7-re - szándéka elsősorban nem az e-vonal kinyitása - ami a későbbiekben jószolgálatot tesz neki, hanem a d5 pont elérése a huszárral. Amikor meglépi a Hd5+-kot és arra visszaüt sötét Hxd5, akkor már szerephez jut a nyílt e-vonal - Innen már te is látod.

 

Szerző: Sakk-mester  2020.04.03. 07:43 Szólj hozzá!

pos197.jpgA világos vezér táncba viszi a sötét királyt -  Mi történik akkor, ha nem fogadja el s felkérést? S mi akkor, ha közelebb bújnak egymáshoz?

Szerző: Sakk-mester  2020.04.02. 12:44 Szólj hozzá!

janos_flesch.jpg

Flesch János (Budapest1933szeptember 30. – Whitstable1983december 9.) magyar sakknagymester, sakkíró és sakkedző.[1]

1955–1970 között a Budapesti Vörös Meteor sakkozója volt. 1956–1966 között tízszeres magyar csapatbajnok volt. 1960. október 16-án a vakszimultánban 52 táblát vezetett, így világrekordot ért el. 1963-ban Nemzetközi Mester (IM) címet, 1980-ban pedig tiszteletbeli nagymester (GM) címet kapott.[1] Számos sakk-könyv írója volt. 1964-ben a Tel Aviv-i sakkolimpia résztvevője volt, ahol negyedik helyezett lett. 1965-ben a hamburgi Európa-bajnokságon is részt vett, ahol harmadik helyen végzett. 1967-től sakkedzőként dolgozott. 1967–1970 között az FTC Sakk Klubjának edzője volt. 1971–1983 között a Pécsi Munkás Sport Klub (PMSC) sakkozója és edzője volt. 1976-ban második lett a Dortmundi Sparkassen-sakkversenyen Oleg Romanishin mögött.

Autóbalesetben hunyt el feleségével, Tenyei Ildikóval 1983-ban Whitestable-ban.[2]

Sírja Budapesten, az Új köztemetőben található (49/VIII-1-59).

 

Művei:

 

Forrás: Wikipédia

 -----------

Kelepcébe csalja Bárczayt

 

chess.com: V 92,59 - S 61,36

-------------

Nem bír vele Portisch Lajos

chess.com: V93,9   S 96,57

-----------

Forintos Győzőt maratoni partiban győzi le

 chess.com: V 97,31  S 98,36

---------------

Remizik Bent Larsennel

chess.com: V 94,48  S 93,20

--------------

Lesakkozza a tábláról Viktor Korcsnojt

 

chess.com: V 94,78  S 64,64

------------

Szerző: Sakk-mester  2020.04.02. 08:28 Szólj hozzá!

cg.jpg

 

Szerző: Sakk-mester  2020.04.02. 06:01 Szólj hozzá!

flesch.jpg

Flesch Jánosról két dolog jut rögtön a korombelieknek eszébe: az 1960-ban felállított vakszimultán világrekordja és az olvasmányos könyvei.

Épp előttem a „Sakkvilágbajnokság 1976 Manila-Biel” című könyve, amit annak idején 97 Ft-ért vásároltam meg, mai antikvár ára: 1980 Ft.

„A 60-as évek közepén 1 forint 30 fillérbe került például a lencsefőzelék szafttal, és plusz 30 fillér volt hozzá egy szelet kenyér.” Így emlékszik Rigó János.

Az 52 táblás, azóta is megdönthetetlen budapesti vakszimultán világrekordot a 27 éves mester 13 órányi agymunkával tudta le. Eredménye: 31 győzelem, 3 vereség és 18 döntetlen.

pos194.jpgEgy állás a vakszimultánról - világos lép

 

A világbajnokok közül Aljechin állított fel világrekordot: 1924-ben 26 fővel játszott.

Érdekesség, hogy egy bizonyos FM Marc Lang – 46 táblán játszott vakszimultánt 2011-ben – napjainkban az 1969-ben született németnek 2309 az élőpontja.

Ha már a szimultán érdekességeknél, világrekordoknál tartunk, akkor tegyünk említést a „látó” szimultán csúcs(ok)ról:

Ehsan Ghaem Maghami, kilencszeres iráni bajnok rekordja döbbenetes: 2011 02 - 08-09 között Teheránban a Shahid Beheshti egyetem sportcsarnokában, egyszerre 604 táblán játszott, ezzel világrekordot állított fel. Az eredmény: 580 győzelem, 16 remi és mindössze 8 vereség.

A hölgyek közül a mi Polgár Zsuzsánk, exvilágbajnoknőnk 2005-ben 326 táblán játszott. Eredménye: 309 győzelem, 14 döntetlen és 3 vereség.

Ennyi érdekesség után jöjjön egy anekdota ami megvillantja Flesch János vagányságát: 

Mi, egykori NB-I-esek ismerjük a sztorit, tudjuk az ellenfél nevét. A történet végét én úgy ismertem, hogy kivette a bőröndből a gondosan becsomagolt szendvicsét :-) Ez a lényegen, a csibészségen mit sem változtat.   

"Réges-rég az NB I-es csapatbajnokságon Flesch egy olyan nagymestert kapott ellenfélnek, akitől tartott kissé, ezért még a parti kezdete előtt felhívta telefonon, hogy neki el kell utaznia egy versenyre, vasárnap szeretne egy gyors döntetlent játszani az indulás előtt. Sosem kérne ilyet, hogy remizzenek, de most fontos lenne számára, hogy a csapatban a szerződése szerinti kellő számú játszmája meglegyen, viszont végigjátszani nem tudná a partit. A nagymester sajnálkozott, szívesen megtenné, de hát ez csapatverseny, nem egyéni, sajnos most nem tehet ilyen engedményt. Nyilván ezután nem is készült Fleschre.

Eljött a vasárnap, és a ravasz Flesch megjelent egy nagy bőrönddel görnyedezve. Megint döntetlent ajánlott, persze sikertelenül. Elkezdődött a küzdelem. A másik nagymester az óráját nézte, mikor megy már Jancsi. Egyszer aztán a ravasz Flesch kezdett előnybe kerülni. A másik nagymester erre felajánlotta neki a döntetlent, hogy most már menjen, ne késse le a repülőgépet. Legnagyobb meglepetésére Flesch visszautasította, és hatórás küzdelemben megnyerte a partit. „De hát most elment a repülő?” – kérdezte a parti után. „ Kis csacsi” – mondta a ravasz Flesch, azzal kinyitotta a „nehéz” bőröndöt: tökéletesen üres volt."

Szerző: Sakk-mester  2020.04.01. 16:14 Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása